Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium

Diákbeszámoló a verébtáborról 2022.

Iskolánk 9. osztályos diákjaival augusztus 24-25-én Leveleken Verébtáborban vettünk részt, hogy kötetlen körülmények között jobban megismerjük egymást. Az első nap a Tó – Centrumban lévő szállás elfoglalása után játékok segítségével ismerkedtünk, majd délután strandoltunk. Este szalonnasütéssel, énekléssel zártuk a napot a tábortűz mellett.
Másnap közösen készítettünk reggelit, majd a Matula-tanösvényen mentünk végig, ahol a tó növény- és állatvilágával ismerkedtünk. A 2 – 2,5 óra séta után jólesett a hideg limonádé és az előre megrendelt finom ebéd. Kicsit pihentünk, majd átsétáltunk Levelek központjába, ahol a görögkatolikus templomot bemutatta nekünk Sivadó László atya és imaórán vettünk részt.
Hazafelé fagyiztunk és fáradtan, de jókedvűen érkeztünk Nyíregyházára. Már ismerősként, barátokként váltunk el, és nagyon várjuk a tanévet!