Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium

Görögkatolikus Tudásolimpia 2024.

A 2023/2024. tanévben 15. alkalommal rendeztük meg a Görögkatolikus Tudásolimpiát. A kétfordulós levelezős versenyen közel 1600 diák vett részt, akik nemcsak a Görögkatolikus Metropólia általános-és középiskoláiból, hanem egyéb felekezeti és világi iskolákból is jelentkeztek. Közülük került ki az a 150 diák, akik május 31-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán az országos döntőn szerepelhetett. A megnyitón a diákok Kocsis Fülöp metropolita vezetésével imaórán vettek részt, majd Fülöp atya biztató szavai után megkezdődött a hivatalos verseny. Az idei évben a diákok nemcsak a főiskola termeit vették birtokba, hanem a Szent Miklós-székesegyházat is, ahol az informatika döntő résztvevői készítettek felvételeket, akik egy short-videó elkészítését kapták feladatul a döntő során. A verseny után a diákok és kísérőik hagyományosan vendégeink voltak egy ebédre is. A koradélutáni eredményhirdetésen dr. Inántsy-Papp Ágnes főszervező értékelte a napot, végül a díjazottak dr. Orosz Atanáz miskolci püspöktől vehették át az okleveleket és az ajándékokat.
I.helyezett Komé Petra informatika
II.helyezett Hagymási Márk informatika
 II. helyezett Márkus Napsugár angol nyelv
III. helyezett Zsiga Amira angol nyelv
 I. helyezett Csóka Eszter Biológia
II. helyezett Sánta Szabolcs Roland Biológia
III. helyezett Orosz Nikoletta Biológia
 
Gratulálunk az eredményekhez!